2011. február 4., péntek

A Mindszenty-per

Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország hercegprímása, bíboros. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek utóda.

1892. március 29-én született a Vas megyei Csehimindszenten a Pehm földműves családban, a keresztségben a József nevet kapta. (Családnevét 1941-ben magyarosította Mindszentyre.) A középiskolát Szombathelyen a premontrei főgimnáziumban végezte jeles eredménnyel. 1911-ben a szombathelyi egyházmegyei papnevelő intézetben folytatta tanulmányait, s végig az évfolyam legjobbjaként 1915. június 12-én szentelték pappá. A Vas megyei Felsőpatyon másfél évig volt káplán, majd 1917 februárjában a zalaegerszegi gimnázium hittantanára lett. Az 1918-19-es forradalmak idején ellenzéki magatartása miatt őrizetbe vették, szülőfalujába internálták. 1919-től 1944-ig Zalaegerszeg plébánosa volt, miközben 1921-ben az egerszegi kerület esperese, 1924-ben címzetes pornói apát, 1927-ben Nyugat-Zala püspöki biztosa lett, 1937-ben pedig XI. Pius pápai prelátussá nevezte ki.

XII. Pius pápa 1944-ben kinevezte veszprémi püspökké, s az itt töltött másfél év során személyes közbenjárással is igyekezett könnyíteni az üldözöttek sorsán. A második világháború idején veszprémi püspökként az üldözöttek érdekében emelte fel szavát, aktívan közreműködött a zsidó emberek menekítésében, vállalva ezzel azt, hogy a nyilas hatalommal konfrontálódik. Apor Vilmos győri püspökkel együtt kérte Serédi Jusztiniántól, hogy adjon ki nyilatkozatot az üldözöttek védelmében, ám nem értek el eredményt.
1944 novemberében a nyilasok letartóztatták, majd 26 papjával és kispapjával a sopronkőhidai fegyházba, onnan Sopronba vitték. Itt nyerte vissza szabadságát a szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor. XII. Pius pápa 1945 szeptemberében őt nevezte ki - Serédi Jusztinián utódaként - esztergomi érsekké, hercegprímássá, majd 1946 februárjában bíborosi méltóságra is emelte.



Mindszenty József szembefordult a szovjet megszállás nyomán kialakult új magyarországi renddel: elvetette a földosztást, a nemzeti bizottságok működését, a kommunisták vezette politikai rendőrség tevékenységét, a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását. A kereszténydemokráciát, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalmat, mint egyetlen lehetséges alternatívát hirdette a népi demokráciával szemben, s mozgósította egyházát ennek elérésére. Az 1945 novemberi választásokat világnézeti és erkölcsi választásnak minősítő pásztorlevelét az ország valamennyi katolikus templomában felolvasták, ami közrejátszott a Kisgazdapárt elsöprő győzelmében.

Mindszenty egyre inkább az antikommunista politika vezéralakja lett: tiltakozott a köztársasági államforma bevezetése, a hitoktatás fokozatos betiltása, az egyházi iskolák államosítása, a katolikus intézmények államosítása, illetve megszüntetése ellen. Rákosiék számára ő jelképezte az "egyházi reakciót", s népszerűsége miatt különös gondossággal készültek a vele való leszámolásra: a politikai rendőrségen és a szovjet parancsnokság kémelhárító osztályán külön erre a célra szervezett csoport foglalkozott "a Mindszenty személye és a köréje gyűlt reakciós kör" tevékenysége elleni harccal.

A Rákosi Mátyás által vezetett kommunista párt fő célja az volt, hogy Magyarországból Moszkva felügyelete alatt álló és azt kiszolgáló kommunista csatlósállamot formáljon. Ebben az ateista pártállamban nem lehetett helye semmiféle vallásos ideológiának és az azt terjesztő Egyháznak.
Mivel vallásellenes céljaik megvalósításában a kommunistákat a leghatásosabban Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros hercegprímás akadályozta, nemcsak az évek óta folytatott rágalmazási kampányt fokozták ellene, hanem megpróbálták Róma segítségével félreállítani. Amikor ez nem sikerült, elhatározták megsemmisítését.



1948. december 26-án tartóztatták le hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. Az Andrássy út 60-ban heteken keresztül vallatták, hogy megtörjék.
A vallatás 39 napja alatt, hogy a koholt vádak beismerésére kényszerítsék, állandóan ütlegelték, emberi méltóságában a legmélyebben megalázták és akaratbénító szerekkel kezelték. Miután mindent előkészítettek, ami egy kirakatperhez szükséges, 1949. február 3-án elkezdték a főtárgyalást a Budapesti Népbíróságon. Ez február 8-án hirdette ki az ítéletet, amely életfogytiglanig tartó fegyházbüntetés volt.
A vele együtt letartóztatott vádlottak büntetése így oszlott meg:
dr. Baranyay Gyula Jusztin ciszterci szerzetes, egyetemi tanár 15 évi fegyházbüntetés, herceg Esterházy Pál 15 évi fegyház, dr. Ispánki Béla egyetemi lelkész életfogytiglani fegyház, Tóth László újságíró 10 évi fegyház, Zakar András érseki titkár 6 évi fegyház, Nagy Miklós AC titkár 3 évi börtön.2
A másodfokú tárgyaláson, július 6-án csak a bíróság vett részt. Ennek jogerős ítéletét a bíboros csak augusztus 14-én kapta kézhez. Jó fél évig bizonytalanságban hagyták: marad-e életfogytiglan vagy kivégzik

A budapesti Népbíróság 1949. február 8-án hirdette ki az óriási nemzetközi felháborodást kiváltó ítéletet, az életfogytiglani börtönt, amit 1949. július 6-án másodfokon is megerősítettek. Büntetését 1955 júniusában egészségi okokból felfüggesztették, ezután Püspökszentlászlón, novembertől Felsőpetényben élt házi őrizetben.


Az 1956-os forradalom napjaiban, október 30-án este szabadították ki Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy vezetésével a forradalom katonái, s 31-én diadalmenetben vitték Budára, a romos Prímási Palotába. November 3-án este mondta el híres rádiószózatát, melyben kifejtette: "demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni". Az eseményeket szabadságharcnak minősítve felhívott a munka felvételére, helyeselte a semlegességet, elítélte a magánbosszút, állást foglalt az egyház szabad működésének biztosítása mellett.

1956. november 4-én a fővárost elfoglaló szovjet csapatok elől az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol 15 éven át volt "félfogságban". Hosszú belső emigrációjának a megváltozott világpolitika és a vele változó vatikáni keleti politika vetett véget. A Vatikán, Washington és a magyar kormány megegyezése nyomán 1971. szeptember 28-án Rómába utazhatott. Innen 1971. október 23-án Bécsbe, az esztergomi érsek egyházi joghatósága alá tartozó Pázmáneumba költözött, és a külföldön élő magyarok lelki gondozását tartotta fő feladatának. VI. Pál pápa - egyházpolitikai megfontolásokból - 1973. december 18-án üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, őt pedig nyugállományba helyezte. A döntést tudomásul vette, de nyilvánosan bírálta a Vatikán kompromisszumot kereső politikáját.

Mindszenty József 1975. május 6-án hunyt el a bécsi Irgalmasok kórházában, egy műtétet követően, s Mariazellben temették el.
Mindszenty József 1975-ben bekövetkezett halála előtt úgy rendelkezett, hogy addig, amíg idegen csapatok állomásoznak Magyarországon, ne temessék el szülőföldjén. Mariazelli sírjából 1991-ben hozták haza holttestét, noha akkor még voltak szovjet katonák az országban.

A rendszerváltás után, 1990. májusában semmissé nyilvánították a Mindszenty elleni koholt vádakat és ítéleteket. A főpap Mariazellből hazahozott hamvait 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában. 1994. március 19-én megkezdődött az egyházi eljárás boldoggá avatása érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése